18449149-1-05
Támogasd adód 1%-ával a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát! Adószámunk: 18449149-1-05
International Guide Dog Federation
European Guide Dog Federation
Semmelweis garancia védjegy

Aktuális

„Féltem az embereket, hogy lemaradnak a látnivalókról”


Van véleményük arról, hogy milyen vakvezető kutyával az élet. Vértesi Alexa egyetemi hallgató Pécsett, Kállai Antónia ifjúságsegítő Budapesten. Mindketten tőlünk kapták négylábú társukat.

Milyen nemű a kutyád, és van e-ennek valamilyen jelentősége abban, ahogy együttműködsz vele, ahogy egymással viselkedtek?

Vértesi Alexa, Fahéj gazdija: Abszolút lány csapat vagyunk mi ketten. Amikor kutyát igényeltem a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától, és elgondolkodtam rajta, vajon milyen kutyát tudnék magam mellé elképzelni, az egyik első gondolatom volt, hogy lányt, de nem tudom, mi volt a konkrét oka, végül ez be is jött. Elég érzékeny személyiség ő is, én is, ez mindenképp befolyásolja a kapcsolatunkat, mert nagyon érzékenyen reagálunk egymás hangulatára oda-vissza.

Kállai Antónia, Iram gazdija: A második kutyám egy elég domináns kan, határozott gazdit kíván, azt hiszem. Mindemellett az az elméletem, hogy sokkal nyafogósabb, mint bármely szuka kutya, akit ismerek. Sokkal kevésbé önálló is, következésképpen sokkal-sokkal bújósabb.

Az, hogy nő vagy, hogyan nyilvánul meg abban, ahogy a kutyáddal bánsz?

Vértesi Alexa: Nem tudom, ezek a dolgok teljes mértékben azzal függhetnek-e össze, hogy nő vagyok, de figyelek a részletekre minden helyzetben, magammal mindig csak másodlagosan foglalkozom, az elsődleges számomra az, hogy neki jó legyen és vele legyen rendben minden, lehet ez egy kicsit amolyan anyai ösztönből fakadó dolog is. Ugyanakkor nagyon következetes is vagyok, úgy érzem, kiegyensúlyozott kapcsolat van köztünk, de ez fakadhat a maximalizmusomból is.

Kállai Antónia: Állandóan szétnyunyurgatom szerencsétlent, indokolatlan becenevei vannak, amikor rosszul érzem magam, elképzelem, hogy Iram egy plüssnyuszi és szeretem megpuszilni a homlokát, és persze leváltottam a ruhatáramat, hogy minden kék és krémszínű legyen, hogy harmonizáljon a bundája színével.

Összehozott valaha a kutyád valakivel, aki fontos lett azután számodra?

Kállai Antónia: Igen, a páromat pont úgy ismertem meg, hogy hetekig csak kutyasétáltatós cuccokban láthatott, és bár Iram az elején rettenetesen féltékeny volt hamar megkedvelték egymást. Mindkettő ugyanolyan lökött.

Vértesi Alexa: Nagyon sokszor. Alapvetően az, hogy együtt megyünk mindenhova, sokkal nyitottabbá teszi az embereket, szinte mindig szóba elegyedek valakivel az utcán, a buszmegállóban, a buszon, a boltban, akárhol, mert kérdez valamit Fahéjról, aztán elkezdünk beszélgetni. Egyébként is nyitottnak tartom magam, de az, hogy van velem valaki, akinek a kisugárzása sokszor megragadja az ember figyelmét, van egy téma, amiből kiindul a beszélgetés sokkal könnyebbé teszi a helyzetet a másik fél számára is. Nem egy ilyen esetből született aztán hosszú távú barátság. Nem beszélve a rengeteg kutyás ismerősről, akikkel együtt járunk futtatni a kutyusokat, közösen kirándulunk.

Volt már olyan helyzet, hogy előnyét élvezed annak, hogy vakvezető kutyád van?

Vértesi Alexa: Ez folyamatosan így van, nulla-huszonnégyben. Nekem ő nem szimplán csak vakvezető kutya, hanem a lelki társam, a másik felem, túlzások nélkül. Mindig velem van, és ez olyan folyamatos támogatást jelent a munkájából adódóan is, de messze azon túlmenően is, ami az egyik legnagyobb előnye egy ilyen kapcsolatnak.

Kállai Antónia: Persze számtalan ilyen helyzet van. Tulajdonképpen bármikor, amikor kilépek az utcára, és hagyom, hogy egy okos és magabiztos kutya vezessen, előnyös, mert biztonságban vagyok.

Milyen kedvelt csajos foglalatosságaid vannak a kutyáddal?

Kállai Antónia: Például imádunk együtt cipőket keresni a szekrényemben. Állandóan odajön és bemászik a gardróbba, mintha jobban tudná, hogy mit akarok felvenni. Törökülésben ülök a földön, Iram odajön, a huszonöt kilós fenekét az ölembe dobja és mindent megnéz, megszagol odabent, addig én meg jól összepuszilgatom. Szeretem fésülni, imádok holmikat vásárolni neki, és egyszer ki akarom ugyanolyanra húzni a szemem, mint az övé, mert a krémszínű bundája miatt élénken elüt a sötét szempillája.

Vértesi Alexa: Mi amolyan „imádunk a természetbe visszavonulni” típusú csajok vagyunk. Fahéj is sportos, én is, nagyon szeretünk túrázni, főleg jó társasággal, bár mostanában elég ritkán jutunk el, de amikor igen, annál jobban élvezzük.

Tegyük fel, hogy van reinkarnáció, és te csak kutyaként születhetnél újjá, de megválaszthatnád, hogy milyen kutya legyél, akkor mi lennél?

Vértesi Alexa: Nehéz kérdés, de rendkívül érdekes téma. Szívesen lennék munkakutya, akár vakvezető is, vagy más segítőkutya, mentő-, rendőrkutya, mert lenyűgöző a hivatástudatuk és az a lelkesedés, amivel akarnak segíteni és talán nem is tudják, mennyivel szebbé teszik a világot. Szívesen bújnék egy agár bőrébe is, imádom az agarakat meg a futást, akkor aztán élhetnék ennek a szenvedélyemnek. Amúgy is mindig rohanok valahova, passzolna a személyiségemhez.

Kállai Antónia: Jelenlegi állás szerint egy sárga labrador kan lennék, Iramnak hívnának és vakvezető kutya lennék, mert amellett hogy rettenetesen jó labradoros tulajdonságaim vannak, még egész nap a gazdival is lehetnék, ami szerintem egy kutya számára a legnagyobb boldogság, munkaidőben és azon is túl.

Ha lehetőséged lenne változtatni valamit a világban, mi lenne az?

Kállai Antónia: Természetesen sokkal érzékenyebbé tenném az embereket egymás problémáira, vagy, hogy is mondjam csak, inkább eltéréseire. Néha azért fognék egy óriási megafont és emlékeztetném őket, hogy nem kell a telefont bámulni minden helyett is, és nemcsak azért, mert nekünk nehezebb kikerülnünk őket, hanem mert féltem az embereket, hogy lemaradnak a látnivalókról.

Vértesi Alexa: Nehéz kiemelni egyvalamit, nagyon szentimentális vagyok. De talán azt, hogy ahelyett, hogy az emberek csak úgy elrohannak egymás mellett és sokszor csakis a saját dolgaikkal törődnek, figyeljenek oda egymásra jobban, és hallgassák meg a másikat, ismerjék meg és ne vonjanak le elhamarkodott következtetéseket, temetkezzenek sztereotípiákba és előítéletekbe, zárják az embereket egy adott dobozba, ahonnan aztán már ki sem engedik. Mindenki egyéniség, nincs két egyforma ember, még akkor sem, ha egyes, például külső jellemzőik azt is mutatják. Úgy gondolom, ez rendkívül fontos és a megértés, elfogadás egyik alapköve, amire sokan hajlamosak legyinteni és csak ideális eszmeként kezelik ezt a tényt.

Ossza meg másokkal is!


Szóljon hozzá!

*

Vissza az oldal tetejére